A 46. Mengyelejev Diákolimpia

Kémiai diákolimpiára készülő magyar diákok sikere Asztanában

Magyarország csapata először vett részt Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián, mégpedig Kazahsztán fővárosában, Asztanában. A négytagú csapat minden tagja érmet szerzett, átlagpontjaik alapján a résztvevő 18 ország közül csupán az orosz versenyzők előzték meg őket.

Sályi Gergő, a budapesti Apáczai Csere János Gimnázium tanulója, aranyérmet kapott, a 113 versenyző közül a második legtöbb pontot szerezve. Zwillinger Márton, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, és Bolgár Péter, a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium diákja ezüstérmet, Berta Dénes, a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumból pedig bronzérmet szerzett.

A 46. Mengyelejev Olimpiára, ami a valamikori szovjet kémiaversenyek utódja, ma már az orosz érdekszférán kívülről is érkeznek versenyzők. Ez a verseny a Nemzetközi Kémiai Diákolimpia felkészülési idejében van, de feladatai tekintetében még annál is nehezebb és színvonalasabb.

A kazah szervezők az ország új fővárosában rendezték az eseményt. Itt nem csak az egy évtizeden belül felépült város modern épületei, hanem az oktási rendszerbe fektetett rengeteg pénz és energia is bámulatra méltó volt. A gyakorlati fordulót például a város hatalmas, újonnan felépített, angol tannyelvű egyetemén tartották.

A magyar diákokat először hívták meg kémiaversenyeken mutatott eredményeink alapján a moszkvai Lomonoszov Egyetem által koordinált versenyre. A háromfordulós, egy hetes versenyen  elméleti és laboratóriumi problémák megoldását várták el a résztvevőktől, akik a magyar tanulmányi versenyek legjobbjai közül kerültek ki. Eredményünk még a meghívókat is meglepte, mert hasonlóan erős debütálást még nem tapasztaltak a versenyen. Számítanak a magyar diákokra jövőre is, Üzbegisztánban.

A magyar csapat részvételét az utazás költségeit fedező Richter Gedeon Nyrt és EGIS Nyrt. tette lehetővé a Magyar Kémikusok Egyesülete közreműködésével. A diákok válogatását és felkészítését középiskolai tanáraik mellett az ELTE Kémiai Intézete végezte.

A verseny hivatalos nyelve az orosz és az angol, de a kísérők a verseny előtti néhány órában lefordíthatják a diákok anyanyelvére a feladatokat.  A verseny három versenynapjából kettő elméleti. Az első nap 8 problémát kell megoldani, a második nap a kémia 5 nagy területéről feladott 3-3 problémából területenként egy megoldását értékelik. A feladatok jellemzője, hogy az átlagos középiskolások tudásszintjétől igyekeznek nem messze elszakadni, de a kérdések megoldásához sok ötlet és gondolkodás szükséges. Az idén szerepelt a feladatsorokban bizonyos  gyógyszerek hatásmechanizmusa és szervezetbeli lebomlása, a kazah ételek elkészítése, az elhasznált atomerőművi fűtőelemek feldolgozása is sok-sok más téma mellett. A gyakorlati fordulón aminosavak tanulmányozása, mégpedig mennyiségük meghatározása és származékaik előállítása volt a feladat.

 

Az 1. forduló feladatai

A 2. forduló feladatai

A 3. forduló feladatai